OFF: Hogyan jártam a LEIER kéménnyel
2010 év elején vásároltam a LEIER egyik kereskedő partnerétől egy 11 méter magasságú kétkürtős LSK20/Turbo14 kéményt. Nem keveset fizettem érte – közel 500 ezer forintot – pont annyit, amennyit egy másik gyártó kért volna egy másik hasonló kéményrendszerért. Körbejártam alaposan a dolgot, szerettem volna, ha profi rendszert kapok a pénzemért, profin megépítve. A kéményt rendben leszállították. Az első dolog amely szembetűnt, amikor felhívtam a LEIER-t, hogy szeretnék kérni egy ajánlott kivitelező céget a környéken, azt mondták hogy ilyen szerződött partnerük nincs, a leírási útmutató szerint bármely szakember összeépíti.
Így is történt. A kőműves vállalkozó – aki építette – több ilyen rendszert is épített már, gond nélkül összerakta.
Egy fél évre rá a kazán bekötése is megtörtént, a 200 mm gyári füstcső elvezető T-idom nyílásának megfelelően 200 mm-es szűkített füstcső elemmel csatalakoztunk. A kémény hibátlanul üzemelt a próbafűstések során!
Ekkor jött a feketelves!
A 37kW-os vegyes tüzelésű kazánt lecseréltük egy nagyobb teljesítményűre, melynek során a kémény kürtőjébe is belenéztünk. (2 hét próbaüzem után)
Az alábbi látványt rögzítettük:
A kémény belső samott elemei függőleges irányban többszörösen megrepedtek! Hívtuk a Leiert, ők még nem hallottak ilyenről (később kiderült hogy több tíz ilyen kéményük vígan működik az országban). Kijöttek. Kémény üzletág igazgató: “Nagyon nagy hibát követtek el! A bekötési pontnál dilatációs hézagot nem hagytak!”
Mondtuk hogy ez egy 200-as szabványos füstcső bekötő idom amit szakboltban lehet kapni (198 mm-re szűkítve – azaz nem feszülhetett be). Ráadásul a samott elemek csak a bekötési pont felett repedtek meg! Alatta hibátlan.
Nem baj. A hiba oka biztosan ez! Az urak sietve távoztak.
Írtunk egy reklamációt ami itt olvasható: Leier_kémény
A reklamációról nem kaptunk hónapokig visszajelzést. Többszöri levelezésre sem válaszoltak. (És ez itt az igazán gyomorforgató!) Megkérdeztük az összes elérhető szakember véleményét. Mindenki egybehangzóan állította, hogy a belső füstcső elemei nem repedhettek volna meg, hiszen a T-idom két részből van ragasztva (azaz ott kell engednie. és nem a bekötés fölött 3 m-re!)
Közben a tetőn kívüli felső tisztítónyílás pereme is elvált, azon is repedések jelentek meg (8 méterre a füstcső bekötés felett) Jött a fűtési szezon. A kémény bélelésre került Rm acél belső füstcsővel, hogy használni lehessen a félmilliós kéményt… (számla itt: Leier_kémény_bélelés )
Még mindig nincs válasz. Ügyvédi levél. Egy napon belül jött a válasz. Nem ismerik el a gyári hibát.
Itt tartunk….
Konklúzió és felmerülő kérdések:
- Miért repedt meg a belső samott elem a bekötés fölött méterekkel?
- Miért nem repedt meg a bekötési pont alatt?
- Miért repedt meg a felső tisztítónyílás pereme a bekötés felett 8 méterrel?
- Miért nem válaszol hónapokig a LEIER a reklamációs levelekre?
- Miért nem ismeri el, hogy a repedések és a kiáramló füstgáz hő hatása között összefüggés van?
- Miért nem mellékel tömítőelemet a kémény füstcső bekötéséhez? (ha már előírja)
- Miért nem jelöli meg a szabványos bekötő acélfüstcső maximális méretét?
- Miért nem elérhető a szerződött kéményépítő partnerek listája?
- (más szakmai észrevétel: hogyan kaphatott a LEIER engedélyt a turbós kürtő tisztítónyílásának záróelem megoldására? – más cégeknél sokkal komolyabb gáztömör ajtó van – a LEIER-nél ugyanaz a tisztítóajtó mint a LSK vegyestüzelésű kéményhez ajánlanak…)
És a legfonotsabb:
Hány ilyen ÚJ kivitelezésű repedt LEIER kémény lehet az országban?
Sajnos nálam lejáratta magát a LEIER. Ezen túl semmit nem veszek ami Leier és a legfontosabb, hogy jónéhány kéményt elbuktak már a fenti történet miatt, hiszen az érintett szakemberek egyike sem meri javasolni a LEIER kéményeket, hiszen egy félmilliós kémény mellé az ember:
- kapjon normális supportot
- ne repedjen szét teljes hosszában, ha az acél füstcső 1 ponton hozzáér
- kapjon meg minden alkatrészt, amely az üzemszerű müködéhez szükséges (tömítéseket is!)
Kérem a szakmabeli kollégákat, hogy a jövőben minden LEIER kéményt jobban vizsgáljanak meg az időszakos felülvizsgálatok alkalmával is, hiszen bárki járhat így, ugyanis a hiba oka a mai napig nem tisztázott.
Végszóként elmondanám, hogy a fenti tapasztalataim alapján még egyszer már nem vennék LEIER kéményt és akit csak tudok lebeszélek róla.
Várom olyan emberek jelenkezését akik hasonló módon jártak!











2011. május. 19. @ 10:10
Én ugyanígy jártam teljes hosszában megrepedt a kémény a bekötéstől fölfelé, mindenféle vizsgálatot elakartak végeztetni saját költségemre persze ők nemfelelősek semmiben és ha kiderül hogy az ő hibájuk akkor majd valahogy megoldjuk ,persze egyik vizsgálat után kiderült hogy ők a hunyok kértek egy másikat majd nyomás próbát,és kaptam mindenféle kibúvókat és belefáradtam a sok ígérgetésbe és ide oda ingázásba , ráadásnak az egyik szemle folytán egyik kedves kollégájuk belépett a gipszkarton födémen a nappalimba, persze szabadkozva ígérték hogy kifizetik a káromat ,majd egy későbbi levelükben megírták ,hogy majd ha befejeződik ez az egész vizsgálat és kiderül hogy ők a hibásak a kéménnyel kapcsolatban majd ekkor rendezik a födém kárt is egyben ,hát ezt azóta is kapom.
Az biztos azóta akit csak tudok én is lebeszélek a LEIER -kéményről.
2011. május. 19. @ 17:03
Hallottam én is, hogy egyre több ilyen repedt LEIER kémény van az országban. Fontolgattam a peres utat, de lemondtam róla. Ahol tudom terjesztem, hogy a LEIER kémény nem üzembiztos, illetve rejtett hibák felléphetnek az beüzemelést követően. Ezt alátámasztja Tűzkéves vélemény, illetve olyan szakmabéliek véleménye is, akik LEIER kéményeket bélelnek utólag… Várom további károsultak hozzászólását!
2011. november. 8. @ 18:21
Hasonlóképpen jártam egy olasz gyártó EFFE2 típusú kéményrendszerével… 3 héttel a beüzemelés után éppen begyújtottam (fával) a vegyestüzelésű kazánunkba, mikor egy nagy pukkanás és reccsenés történt, a kémény pedig belül és kívül egyaránt szinte teljes hosszában elrepedt… 30 év garancia 3 hét üzem…. Két heti vita és kémény kívül-belül fényképezgetés után visszaadták a kéményem árát. Az értékesítő helyen az eladó elszólta magát, hogy nem egyedül vagyok a problémával… Csak tudnám, hogy ezt akkor miért nem lehetett mondani, mikor bemegy az ember kéményt venni hozzájuk…. Akkor megvettem volna a SCHIEDEL rendszert dupla annyiért náluk. Így kénytelen voltam lebontani a szétrepedt szar kéményüket, lenyelni az összerakás, bádogozás, lebontás költségeit, majd megvenni a korábban említett SCHIEDEL rendszert (persze egy másik értékesítőnél), és azt újra felépíteni, stb… Arról nem is beszélve, hogy amíg nem volt kéményem kénytelen voltam gázzal fűteni a házaunkat a vegyestüzelés helyett, amire a gatyám is ráment!
EFFE kéményt ne vegyen senki!!!!!!!!!!
2011. november. 27. @ 12:39
Én is póruljártam Leierrel.
Igaz nálam még nem repedt szét a kémény de igen ocsmany módon folyik végig a falamon a koszos kondenzvíz ill minden nedvesség ami a kürtő falán végigcsurogva a lakótér felé lejtő füstcsőbekötőelem bevezet a szoba falfelületére.
Természetesen a kivitelező elemhibára a Leier beépítési hibara hivatkozik.
Van tippetek ilyenkor mi a megoldás?A leieres képviselők ha ki is jönnek felkészületlenül es leszarom módon kezelik a problémat.
Tetű társaság az biztos
2011. november. 28. @ 21:46
Csodálatos tapasztalatom van a Leire kéménnyel.Ugyan utólag került a nappaliba beépítésre, de egyedi, füstös illatunk már az előszobába belépve érezhető. Csöpög is, melytől rusztikus hatású mintázat került a frissen festett falamra. És mivel nő vagyok és én jelzem a problémát, ide még ki sem jönnek tőlük
. De annyi biztos: 30 évig emlékezni fogok rájuk. Ezt én garantálom!
2012. február. 3. @ 19:44
Amennyiben másnak is van problémája a LEIER kéményekkel kapcsolatosan, az bátran írja le ide, hadd lássa a jónép, hogy mire adja ki a pénzét!